A vetési lúd helyett egyre gyakrabban – így a Tatai Vadlúd Sokadalmon is – hallhatunk a tundrai és a tajgai ludakról.

Mi is ez valójában? Hova lett a vetési lúd?

Valójában nem tűnt el, de az újabb, alaposabb, a madarak viselkedését, hangját, élőhelyét és elterjedését jobban figyelembe vevő kutatások alapján a korábban egységesen vetési lúdként (Anser fabalis) kezelt fajt ketté bontották. Az elsősorban a nyugat-szibériai tundrákon (vagyis északabbra) költő madarakat tundralúdként (Anser serrirostris), míg a tőle délre és nyugatra, egészen Skandináviáig, az erdős tajgán költőket tajgalúdként (angol tükörfordítás), a magyar nomenclátorban vetési lúdként (Anser fabalis) különítjük el. Hazánkban közülük leginkább a távolabbról érkező tundraludakkal találkozhatunk. Ennek világállománya stabil, míg a hozzánk közelebb is fészkelő, de ritkábban megfigyelhető vetési lúd állománya csökken, sőt a veszélyeztetett fajok között tartjuk számon. Mindkét lúdra jellemző azonban, hogy napjainkban jóval ritkábbak lettek idehaza, mint mondjuk tizenöt-húsz évvel ezelőtt voltak.

Már csak kicsit több, mint 3 hét van hátra a Tatai Vadlúd Sokadalomig, ahol szerencsés esetben velük is találkozhatunk!