Intenzív vadlúd vonulás zajlik az Által-ér völgyében, így egyre, másra kerülnek elő a ritkaságok és színesgyűrűs madarak.

Vörösnyakú lúdból és kis lilikből már rendszeresen előkerül néhány példány. A napokban sikerült a ritka fajok listáját bővíteni. A szezon első apácalúdja is távcső elé került! Így a tóhoz kilátogató madármegfigyelő akár 7 vadlúdfajjal is találkozhat szerencsés esetben.

A ludak mellett figyeli a megfigyelőhálózat az egyéb madárfajokat és azok egyedszámát.

A ludak mellett a sirályfajok képviselik a legnagyobb tömeget. Tatán is vannak gyakori, nagy egyedszámban telelő fajok, mint például dankasirály, viharsirály és sztyeppi sirály.

Szombat délután, Takács Ádám barátunk, egy kárpát-medencei viszonylatban is ritka sirályt észlelt, melyet azóta több szerencsés madarász is megfigyelt.

Egy öreg, téli tollruhás halászsirály érkezett az Öreg-tóra! Ennek a sirályfajnak ez a 2. Komárom-Esztergom megyei elfordulása! A hír hallatára több hazai madarász is ellátogatott az Öreg-tóhoz, hogy megnézze ezt a ritka fajt, amely egyébként a Fekete-tengernél költ.

A Tatai Vadlúd Sokadalom egyik legrégebbi programeleme a „Madármegfigyelő verseny”. A versenyre regisztrált madarászok 3 fős csapatokban járják a verseny területét és azon dolgoznak, hogy a 12 óra alatt, kik észlelik a legtöbb madárfajt.

Ez a verseny azzal a céllal kerül évente megrendezésre, hogy a rendezvényen nagy számban jelen lévő madarászok egyidejű megfigyeléseivel gyűjtsünk adatokat a területen mozgó madarakról.

A versenyről bővebben a sokadalom oldalán olvashattok: https://vadludsokadalom.hu/madarmegfigyelo-verseny/