A hétvégén lebontásra került az Öreg-tó vadlúdmozgalmát bemutató webkamerarendszer. 5. éve teljesít szolgálatot, amit eddig közel 400.000 érdeklődő ért el. Az idei 2021/22-es szezonban november 7. – január 29. közötti intervallumban állta az időjárás viszontagságait az iszapos, kitett tómederben. Ez idő alatt nagyon sok értékes információval szolgált a természetvédelem és a nagyközönség számára.

Több színes gyűrűs madarat sikerült azonosítani, melyek között voltak sirályok és vadludak. Számtalanszor lehettünk szemtanúi rétisasok vadászatának, vagy éppen ahogy az éjszaka közepén szociális tevékenységet végeznek a ludak. A lencsétől néhány méterre pihenő vörösnyakú lúdban, örvös lúdban és kis lilikben egyaránt gyönyörködhettünk. 

A sok pozitív hozadék mellett a kamera segítségével lehetőségünk nyílt információt gyűjteni a vízimadarakat érintő zavaró hatásokról. Így tudhatjuk, hogy mitől lesz kevesebb a ludak száma egyik napról a másikra. A jellemző zavaró események: a tómeder legbelső részén sétáló személyek, az etikai szabályokat be nem tartó „természetfotósok”, a parton este fényszóró használatával végig haladó autók és a hajnali videóklipp forgatás. Sajnos még lehetne sorolni… 

Idén is több tucat érdekes felvételt készítettünk, amelyekből többrészes kisvideókkal készülünk. A következő hetekben publikáljuk őket. 

Köszönjük mindenkinek, aki figyelemmel kísérte a tatai vadludakat a webkamerán keresztül „is”. Köszönjük a Filmdzsungel Stúdió partnerségét! Segítették, koordinálták a kamera kihelyezését, bontását és annak működtetését. 

Jövőre újra!